Kafka és az utazó baba
A fájdalom, a szenvedés és a kétségbeesés érzéseit mindig üdvözölni kell, és szembe kell nézni vele, mert csak így teremthetjük meg a termékeny talajt a remény virágzásához.
És ennek ellenére nem mindig könnyű megtalálni a helyes utat, hogy kiszabadítsuk magunkat ezen a könnyekből és megválaszolatlan kérdésekből álló alattomos úton. És ez nem különösen azokra a gyerekekre vonatkozik, akik átélik a rajtuk átfutó érzelmeket, és megtámadják őket anélkül, hogy teljesen megértenék őket.
Ezért a mi feladatunk, hogy empátiával és rendkívüli finomsággal megtanítsuk nekik az olyan fogalmakat, mint a távolságtartás és a távolságtartás. Kézen fogva és elkísérni őket egy máig megfejthetetlen világ felfedezésére, akárcsak Kafka Elsivel és utazóbabájával.
Kafka és az utazó baba, Jordi Sierra
Egy évvel halála előtt, a Steglitz parkban tett mindennapi sétája alkalmából a Metamorfózisok írója egy csodálatos, intenzív és megható mese főszereplője és egyben alkotója lett, amelyet az örökölt a mai napig, hála Diamant Dora, élettársa emlékiratainak.
Ő volt az, aki megőrizte Kafka tapasztalatait, és elmesélte azt néhány évvel a halála után. Egy történet, ez, amely lehetővé tette Jordi Sierra spanyol író számára, hogy rendkívüli könyvet írjon. Felnőtteknek és gyerekeknek szentelt szöveg, igazi tündérmese, amely szerelemről, fájdalomról és elszakadásról, de reményről is beszél.
Ebben a történetben, amely Kafka és az utazó baba nevét veszi fel, Sierra felidézi az író és a kis Elsi találkozását, aki először találja szembe magát a veszteség és az elszakadás fájdalmával. Innen jött az ötlet, hogy találjunk valami finom, édes és igazi módot annak magyarázatára, hogy a szerelem még a búcsúban is örökké megmarad, még ha különböző formában is.
Elsi, Brigida és búcsú
Szokásos parkban sétálva Franz Kafkát egy kislány sírása érte, és annyira kétségbeesett, hogy nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Az írónő közeledve a padhoz, ahol a kislány ült, megkérdezte tőle, mi történt.
Az Elsi nevű kislány sírt, mert elvesztette a babáját, a játszótársát. Az ő Bridgetje.
Lenyűgözött a válasz, Kafka úgy érezte, segítenie kell Elsinek megbirkózni babája elvesztésével, és enyhíteni a bánatát.Így hát azt tette, amihez a legjobban ért: történeteket talált ki. „A babád nem veszett el” – mondta – „Világkörüli útra ment.”
Kafka úgy mutatkozott be Elsinek, mint a babapostás, és elmondta a kislánynak, hogy van egy levele, amelyet Brigida küldött neki, miközben világkörüli úton volt. Másnap szállítaná neki, ugyanabban a parkban.
Elsi tétovázott, de Brigidának annyira hiányzott, hogy úgy döntött, másnap visszatér a padra, ahol Kafka átadta neki a levelet. A babapostás szerepe azonban nem fejeződött be, és az írónő hetekig folytatta Elsi levelezését a babájából. A meglátogatott városokról bélyegek is voltak, amelyek nem mások, mint Kafka korábbi utazásainak emlékei.
Elsi fájdalma hamarosan átadta helyét a kíváncsiságnak, hogy megtudja, milyen csodálatos kalandokat él át Bridget, de egyben a megkönnyebbülésnek is, hogy tudta, hogy boldog.Így három héttel az első levél után Kafka megértette, hogy eljött az idő, hogy kiválassza a történet döntőjét. Elsinek el kellett búcsúznia Bridgettől.
Az utolsó levélben, amit az író postásként kézbesített Elsinek, a kislány váratlan és szép híreket tudott meg. Bridget találkozott a szerelemmel, és úgy döntött, hogy férjhez megy: soha nem jön vissza.
A kis Elsi nagy meghatottsággal olvasta az utolsó levelet, de azzal a tudattal is, hogy szeretett játszótársa most boldog, még ha távol is tőle.
Kafkának sikerült, megtanította a kislánynak, hogy a leválás az élet része, és még azok is elbúcsúzhatnak, akiket szeretünk. Még ha a szerelmet nem is lehet lemondani, az utazáshoz vezető utak néha szétválnak, és ki tudja, ezek egyikén mi is találkozhatunk egy különleges postással, aki elkalauzol minket.